A pellengér (szégyenfa, szégyenoszlop, szégyenkő, bitófa, cégér, pelengér, pilinger, pillinger, perrengér, pölöngér) a középkorban (Magyarországon a 13. századtól) elterjedt megszégyenítő büntetési eszköz. Általában kőből készült dobogóból és a rajta elhelyezett oszlopból áll, amelyhez hozzákötözték az elítéltet. Magyarországon II. József tiltotta be az alkalmazását.

Neve

Neve a középkori latin pilloria szóból származhat, ami valószínűleg az "oszlop, kőakadály" jelentésű pila szó diminutív (kicsinyített) alakja.

Fennmaradt pellengérek

Kifejezésekben

A jelenkorban, a pellengérre állítás híres, a világsajtót bejárt esetei történtek Kínában a kulturális forradalom (1966–1976) első éveiben, amikor a Mao Ce-tung által elindított terror részeként a vörösgárdista fiatalok számos értelmiségit, köztük egyetemi tanárokat tettek közszemlére köztereken, nyilvános helyeken, nyakukban szégyentáblával. Forrás: wikipedia.hu

A Tabánban a Fehér Sas téren állt évszázadokig a pellengér. Az alsó perem magasságában volt a széles deszka-állvány, oda kötötték ki kalodába a bűnösöket, közszemlére kitéve őket, s a kőoszlopra akasztották ki a cédulát, amelyen mindenki olvashatta, hogy milyen bűnt követett el a kipellengérezett

Pellengér, szégyenfa

a feudális korban az elítélt megszégyenítésére, megfenyítésére és megbecstelenítésére használt büntetőeszköz volt, amelyet hazánk német lakosságú területén már a 13. sz. óta, V. Károly 1532. évi törvénykönyve óta pedig általánosan használtak a különböző büntetőhatóságok. 1786 után már csak a lopás megbüntetésére volt szabad alkalmazni. Gyakori helyi elnevezései voltak: szégyenoszlop, szégyenkő, bitófa, cégér, pelengér, pilinger, pillinger, perrengér, pölöngér. Egyúttal a büntetőhatalom jelképének is tekintették és a 18. sz. közepéig a falvak, városok képéhez hozzátartozott a piactéren, a községháza előtt vagy a malom mellett felállított pellengér. – Egyszerű oszlop vagy kőépítmény volt, amelyhez az elítéltet meghatározott ideig hozzáláncolták és ezáltal kitették a környezet gúnyjának, vagy éppen a pellengéren verették meg a hóhérral vagy a poroszlóval. – A pellengérrel való büntetés fő- és mellékbüntetés lehetett. Célja az volt, hogy az elítéltre nyilvánosan felhívják a társadalom figyelmét és egyúttal meg is szégyenítsék. A hóhér közreműködésével való pellengérre állítás következménye a polgári becsület elvesztése volt; az elítélt jogvesztetté vált, nem volt többé teljes jogú tagja a társadalomnak, pl. nem lehetett tagja a céhnek. Mellékbüntetésnek tekintették, ha a testfenyítő vagy testcsonkító büntetést a pellengér mellett hajtották végre, pl. megvesszőzést (→ vesszőzés) vagy a fül levágását. – A pellengérhez állított személyt rendszerint „kidíszített”-ék a helyi szokás szerint. Pl. 1821-ben Ráckevén egy verekedőt és részegest arra ítéltek, hogy vasárnap istentisztelet után a pellengér mellé álljon és kést, átszúrt kalapot, valamint az áldozat véres ingét tették mellé. A „dísz” sok helyen jelképes értelmű is volt. Pl. a feslett nő fejére szalmakoszorút tettek, tyúktollat a fejére, seprűt a karjába, amivel majd a városból kiseprűzték (→ szégyentábla, → kicsapás). Néha kardot tettek az elítélt kezébe, ami azt szimbolizálta, hogy halált érdemelne és csak kegyelemből nem vették el az életét. Előfordult, hogy a megesett lány sárga ruhában, sárga gyertyával a kezében volt köteles a pellengér mellett állni. Sok helyen az elítéltet arra is kötelezték, hogy időnként fennhangon mondja el azokat az okokat, amelyek miatt a pellengér mellett kellett állania. – II. József alatt a pellengért el kellett távolítani, de halála után sok helyen ismét alkalmazták az egyéb megszégyenítő büntetőeszközökkel együtt. A meg-megmaradt pellengéreket később városszépítési és közlekedési okokból bontották le. Néhány példány maradt csak meg, mint pl. a fertőrákosi vagy a bozóki (v. Hont m.), amely a kiskunfélegyházi Kiskun Múz.-ba, a királytelekpusztai pedig a nyíregyházi Jósa András Múz.-ba került. – Irod. Vajna Károly: Hazai régi büntetések (II., Bp., 1907); Nyárády Mihály: A bitófával való büntetés Nyíregyházán (Népr. Közl., 1959); Horna, R.: Der Pranger in der Tschechoslowakei (Graz, 1965).
www.mek.ro

Pellengér

A mezővárosi kiváltság a község kormányzatának szélesebb körű önrendelkezési jogát is jelentette: a jobbágyság szabadon választhatott bírót és esküdteket. A községnek a piactéren tömlöce volt. Ez a piac, a községháza és az uradalmi malom között terült el. A község 1530 után új börtönt építtetett a piactérre, a föld alá. Fölébe tornyot helyezett. Ez a ma is álló pellengér, azaz szégyenoszlop. 1628-ban még a korábbi áristom szomszédságában álló szilfához kötözték ki a bűnözőket. Az új börtönt és a pellengért a község vezetői kezelték. Ők zárták el a kihágókat, vagy ítélték őket pellengérre. Az új oszlop sokáig töltötte be fenyítő szerepét. 1912-ben egy házasságtörő asszonyt szíjaztak hozzá. Az 1930-as években három napra kötöztek ki kukoricalopás miatt egy másik faluból való embert, aki a decemberi éjszakákat a csendőrőrs fogdájában tölthette.

A pellengér három koncentrikus lépcsős talapzatából hasáb alakú kőoszlop emelkedik ki, mely felső harmadában hengeres. Ezt kettős tagolású párkány zárja le, melyet gömbben végződő gúla koronáz. Tetején most a község kék-fehér zászlaja látható.
Ez az egyetlen pellengér Magyarországon, amely eredeti helyén maradt fenn.

A pellengért Fertőrákos község fennállásának 800 éves jubileuma alkalmából Fertőrákos község Önkormányzata restauráltatta 1999-ben. www.fertorakosikirandulas.hu